RSS

Gyakran ismételt kérdések (Gy.i.k.)

írta: argo001 ; 2009.08.04. 18:40

1. Mióta foglalkozol számítógépes játékokkal?

Az első számítógépemet 4 évesen kaptam. Pontosabban nem az enyém volt, hanem a családé. Volt rajta pár játék, és azokkal elpötyögtem kiskoromban. Aztán jött a nagy 2003-as karácsony, és lecserélődött a szívemhez közel álló masina. 2004-ben kaptam olyan számítógépet, ami csakis az enyém.

2. Honnan ered a neved?

Anno - talán chatre - kellett valamilyen nevet kitalálnom. Azóta az argo001-et használom, illetve mostanság az argoHUN-t.

3. Mióta megy a blog? És hogyhogy ezek a megszakítások?

A blogot 2007 novemberében kezdtem el. Volt pár pillanat, amikor úgy éreztem, nem tudok elég időt fordítani a blogra, olyankor bezártam. A harmadik indítás után (2009 júliusa) már úgy gondolom, nem feltétlen szükséges bezárni a blogot. Egyszerűen több időt kellett volna adnom magamnak.

4. Miért pont jó játékokat mutatsz be?

A rosszabb játékokból eleget kaptok, jó játékokról hangulatos, élvezhető videót csinálni pedig minimum ugyanakkora kihívást jelent.

5. Mi a kedvenc játékod?

Sokszor gondoltam már úgy, hogy ez lesz a kedvenc, de annyi játék járt már a kezem alatt, hogy nem tudom egyszerűen a kedvencemnek nevezni valamelyiket. Kivétel nélkül mindegyik "kedvenc" játékomnak megvoltak a maga pillanatai - a GTA3-al való első játék, ugyanez a Vice Cityvel, a Prince of Persiák, a Warcraft 3, a Fable, az Oblivion varázsa. A legutolsó ilyen nagy pillanatokat a World of Warcraft, illetve a Call of Duty 4 okozta. Elnézést azoktól a bithalmazoktól, akiket most nem soroltam föl! :)
Talán amelyik a legközelebb a szívemhez áll, az a GTA 3 (nagyon nagy hatást gyakorolt rám a teljesen szabad játékmenet), illetve a NFS 3 (életem első olyan játéka, amit a saját kezeimmel emeltem le a polcról :D).

6. Volt dolgod rossz játékokkal?

Szenvedélyes RPCJ gyűjtő voltam. A nagy széria a Battlestrike: Harc a csodafegyverért c. játéknál szakadt meg. Utána az Alien Anarchy volt az, amit még megvettem, az pedig kiverte nálam a biztosítékot. Azóta kerülöm őket, mint a tüzet (bár egy mesterlövészhez méltó, hasonlóan humoros játékot biztosan kipróbálnék).

7. Mivel foglalkozol/foglalkoztál ezen a blogon kívül?

Van egy másik blogom, ami F1-el foglalkozik - az a téma talán még közelebb áll a szívemhez, mint a PC-s játékok. Ezenkívül 1,5 évig rádióztam a Powerrade FM-nél, amit egy haverommal "üzemeltettünk." A szabadidőmben ezen kívül kártyázni szoktam még, újabban gitárral próbálkozom. Ha sportról kell beszélgetni, a F1-en kívül az úszás áll még közel hozzám, utóbbit szoktam gyakorolni - bár ez inkább évközben jellemző.

8. Milyen szabályok vonatkoznak a blogodon kommentelőkre?

Egyszerűen csak értelmes kommentet várok el mindenkitől. Aki ezt megszegi, természetesen kirepítem innen.

9. Figyelemmel követed a többi "Juniort"?

Sajnos nem teljes mértékben. Megnézek egy-egy videót, mert nagyon jól tudok belőle én is tanulni. Elleshetem a jobb megoldásokat, amit később a saját magam képére formálok át, illetve megfigyelhetem azokat a dolgokat, amiket mindenképp el kell kerülnöm. A legközelebb hozzám álló Junior talán Othala, vele - remélem, ő is egyetért - jóban vagyok, illetve a Kisjátékok frontembere, akivel szintén váltottam régebben néhány szót. A többieket csak hírből ismerem. :)

10. Elérhetőség (pl. MSN)?

Az MSN-t illetve a Skype-ot használom gyakrabban, írjatok egy e-mailt, és megadom ezeket az elérhetőségeket. Az ICQ nagyon régen elfelejtődött.

Ha valamilyen kérdésetek van, és esetleg a kommentek között az OFF kategóriába esne, küldjétek el e-mailen, és itt válaszolhatok rá.

A sorozat másik szerkesztőjével, Mitch-csel készült interjút pedig megtalálhatod itt, hasonlóak a kérdések.

szólj hozzá :

A bejegyzés trackback címe:

https://bestpcgames.blog.hu/api/trackback/id/tr841288820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása